Shakira visszavágott: 21 milliárdot fizet vissza neki a spanyol állam – nyolc évig üldözték, most koppant a rendszer

2026.05.19

Nyolc évig húzták, támadták, címlapokra tették, most pedig a spanyol állam kénytelen hatalmas összeget visszafizetni Shakirának. A világsztárt éveken keresztül adócsalónak próbálták beállítani, de a bíróság most egyértelműen kimondta: nem tudták bizonyítani, hogy jogtalanul járt volna el.

A történet még 2011-re nyúlik vissza, amikor a spanyol adóhatóság azt próbálta bizonyítani, hogy Shakira hivatalosan is Spanyolországban élt, ezért ott kellett volna adóznia. Ehhez azonban minimum 183 napot kellett volna az országban töltenie. A probléma csak az volt, hogy a hatóság végül mindössze 163 napot tudott igazolni.

Vagyis nyolc évig ment a nemzetközi cirkusz… húsz nap hiányzott.

A spanyol állam arra is próbált hivatkozni, hogy Gerard Piquével való kapcsolata miatt "életvitelszerűen" kötődött az országhoz. A bíróság viszont ezt is lesöpörte az asztalról, mondván: attól, hogy valaki együtt van egy focistával, még nem válik automatikusan spanyol adóalannyá.

Most pedig jött a fordulat: a bíróság elrendelte, hogy a spanyol állam kamatokkal együtt nagyjából 60 millió eurót, vagyis körülbelül 21,6 milliárd forintot fizessen vissza az énekesnőnek.

Shakira ügyvédje szerint ez az egész ügy egy nyolc évig tartó megpróbáltatás volt, amely súlyos károkat okozott az énekesnőnek, miközben a hatóságok végül semmit nem tudtak bizonyítani.

A popdíva sem fogta vissza magát:
"Soha nem történt csalás. Nem tudták bizonyítani, mert nem volt mit bizonyítani."

Az interneten közben sokan már arról beszélnek, hogy ez az ügy tökéletes példája annak, amikor egy világsztárt éveken át próbálnak "példastatuálásként" elővenni, aztán a végén az állam fizeti a cechet.

A legdrágább koncert végül nem Shakirának volt… hanem a spanyol adófizetőknek.


Share